KonyhaKobold

Bajor császármorzsa

Ahány háztartás, annyi császármorzsa- a legtöbb magyar konyhában búzadara az alapja, ám az eredeti recept szerint ez egyáltalán nem kell bele. 
Az igazi bajor császármorzsa nagyon kevés hozzávalóból készül, percek alatt megvan és nagyszerű desszert… Ehetitek lekvárral, kompóttal, gyümölcspürével vagy csak úgy, magában. 🙂 




Hozzávalók: 

5 ek tej
3 ek liszt
3 tojás
3 tk vaj
10 ek cukor

  • A tejet a liszttel és a tojások sárgájával csomómentesre keverem. 
  • A fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verem és óvatosan hozzákeverem a lisztes masszához.
  • 2 teáskanál vajat megolvasztok egy teflonserpenyőben és az alacsony (!) hőfokon (gázon a legkisebb, villanytűzhelynél 2-3-as fokozaton) melegített serpenyőbe öntöm a masszát. Aztán 10 percre magára hagyom. A tészta jó vastag lesz, emiatt ne lepődjetek meg. 
  • 10 perc elteltével egy fakanál segítségével negyedekbe vágom és megfordítom a darabkákat, majd 5 percig sütöm a nyers oldalát. Fontos, hogy ne piruljon meg túlságosan a tészta.
  • Ha megsült, apróbb darabokra szabdalom és kiszedem egy tálra. 
  • A serpenyőben felolvasztom a maradék egy teáskanál vajat (ekkor már mehet nagyobb lángon, illetve magasabb fokozaton a tűzhely), aztán hozzáadom a cukrot: ahogy elkezd sárgás színű lenni, beledobom a császármorzsát, beleforgatom az olvasztott cukorba, hogy jól bevonja a darabkákat a karamell. 

Ha jól csináltuk, akkor egy kívül cukormáztól ropogó, de belül puha desszert lesz a végeredmény. 🙂

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!